I.

(Ojeda. Nikuessa. Szent-Sebestyén, Nombre de Dios. Balboa.
Sancta Maria el Antiqua del Darien. Komagre.)

Amerika nagy szárazföldjét, az Orinoko folyam mellett, maga Kolumbus fedezé föl legelőször, bár ez érdemétől a dicsekvő Americus Vespucius meg tudta fosztani; ő hajózá végig Közép-Amerika partjait is azon czélból, hogy az átjárót sikerül tán fölfedeznie a Kelet Indiáig vezető tengerhez; útja a Guanaiai szigettől egészen Nombre de Diosig s még tovább dél felé tartott. Utána egyik kalandor a másik után lépett fel, folytatandó az általa megkezdett fölfedezéseket s átkutatni azon tartományokat, melyeket Kolumbus csak ugy futólag a part mentén vett kissé szemügyre.

Két kiválóbb szerencséjü kalandor: Ojeda és Nikuessa, a dariai földszorosnak vették útjokat. Az első épité azután Szt. Sebestyén városát, az utóbbi pedig Nombre de Diost.

Azért nevezte igy, mert a mint oda kikötött s a vidéket telepitésre igen alkalmasnak találta, bajtársaihoz kiáltá spanyolul: Papremus aqui en il nombre de Diost! azaz maradjunk itt Isten nevében!

Hol Ojeda végig vonult, a földterületet igen harczias nép lakta, minduntalan véres csatákat kelle vívnia. Mérgezett nyilaikkal sok spanyolt öltek meg, ugy hogy Ojeda csakhamar kénytelen volt egy tisztjét Hispaniolába küldeni segédcsapatok toborzása végett.

A harczias indus nép szokásaiból mint figyelemre méltót jegyzék föl az akkori irók, hogy majd a legtöbb férfi és asszony egyik ujjának felső izülete le volt nyesve. Mely testcsonkitást özvegységre jutásuk alkalmával hajtatták végre magukon, hihetőleg azért, hogy veszteségük feletti fájdalmukat testileg is kimutassák. Szokás volt egyuttal náluk az is, hogy mikor a családfentartó meghalt, s nem volt, a ki az árván maradt csemetéket fölnevelje, legyilkolták ezeket is csupa könyörületből, nehogy éhen veszszenek, s együtt temették el őket meghalt kenyérkeresőjükkel.

Az Ojeda által Hispaniolába küldött tiszt hozta csapatjával a csakhamar híressé vált Balboát is. Ez hispaniolában valami nagy bűnt követett el s a halálra itélés fenyegette. Neki valódi menedék volt az Ojeda szolgálatába lépés; de hogy ezt zavartalanul megtehesse, egy hordóban gurittatta magát a hajóra, s indulás előtt nem mert kibujni belőle. A hajó kapitánya még ekkor is ki akarta a bűnöst vitetni hajójáról, de az összes hajónépség könyörgött érette. Igy került Balboa Dariába.

Rövid idő alatt okosságával, s barátságával anynyira kitünt katonatársai között, hogy még a vezérnek is ő adott tanácsokat.

Az ő tanácsára a Daria folyó torkolatánál egy vidéket foglaltak el, hol gyarmatot létesitettek, mely Santa Maria el Antiqua de Darien nevet kapott.

Itt Balboa napról-napra szükségesebb lett társainak; végre kormányzójoknak tevék.

Mint ilyen gyakran kirándult a környező vidékekre; a szomszéd kaczikákkal békét kötött, a kik ellene mertek szegülni, meghóditá. Az elsők közt volt egy Komagre nevezetü, kitől Balboa társaival együtt igen szivesen és vendégszeretőleg fogadtatott. A mint ennek legidősebb fia, egy csinos és virgoncz ifju, észrevevé a spanyolok sóvárgását az arany után, jó nagy rakást hozott az előtte kicsiny becsű érczből s nekik ajándékozá. Nagy mohósággal, mely a fiatal embert csodálkozásba hozta, kaptak a spanyolok utána s legottan osztozni kezdtek. De a mint látta, hogy az arany fontolásánál nem szégyenük magukat néhány szem miatt a legtüzesebben veszekedni, bosszúsan oda ugrott, feldönté a mérő serpenyőt s az aranyat a földre dobá. "Ugyan hogy tudtok", mondá, "ily csekélység miatt veszekedni; de ha valóban oly szerelmesek vagytok abba, mutatok én nektek egy tartományt, hol ezen haszontalan portékából annyit szedhettek, a mennyit csak óhajtotok".

"Melyik az?!" tudakolák a spanyolok nagy mohósággal.

"Az egy igen nagy és hatalmas ország dél felé. Azonban csekély számmal nem tanácsos oda menni, mert e gazdag tartomány királya oly erővel rendelkezik, hogy képes még a fehérek nagytömegének is ellenszegülni."

Ez volt az első tudósitás Peruról, mely mindinkább kezdte érdekelni a spanyolokat.

Balboa már azon föltett szándékkal ment Santa Mariába, hogy előbb Hispaniolában sereget gyűjt s avval megindul az ismeretlen gazdag ország meghóditására.

De a gondviselés a zivatart, mely a peruiakat fenyegeté, egy ideig feltartóztatta. A hajó, melyet Balboa Hispaniolába küldött, szerencsétlenül elveszett Yukatan partjainál. A legénység ugyan elérte a szárazat, de ott annak vad lakosai kezeibe jutottak, kik őket isteneiknek feláldozták. Csak kettőnek a szerencsétlenek közül sikerült kimenekedni. Az egyiknek neve Aquilar volt, ugyanaz, kit Kortez azután megtalált s tolmácsul hajójára vett.

Balboa hiába várakozott a hajó visszajövetelére, mely vissza nem érkezhetett, minthogy elsülyedt. Hüledezésének nagyobbitására azon kellemetlen tudósitást vette Spanyolországból, hogy ellenségeinek mindenféle rágalmak által sikerült az udvart ellene fellázitani s igy nemsokára számadásra vonandják.

Tudta, hogy mentségére s az udvarnál az elveszett kegyelemnek megnyerésére az egyetlen eszköz az, hogy Komagre fiától nyert tudósitást hasznára forditsa s oly földet keressen fel, mely a leirás után sokkal gazdagabb, mint azon tartományok, melyek eddig elég szerencsétlenek voltak az európaiak fukarsága által kifürkésztetni. De katonasága igen gyenge volt és a legnyomorultabb állapotban! Bátorkodjon e maroknyi rosszul fegyverzett kalandorcsapattal oly hatalmas országba hatni?

Végre elszánta magát, s százhatvan emberrel s néhány dühös kutyával, melyek abban az időben igen jó hadiszolgálatokat tettek, megindult az ismeretlen ország ellen. Komagre fiát vitte magával kalauzul.

II.

(Szt-Mihály öble. Pedrarias. Balboa halála)

Végczélja ugyan az aranygazdag Peru meghóditása volt, azonban emellett azon tenger is érdekelte, melyről Komagre azt állitotta, hogy mintegy hat napi távolságra kezdődik s szintén nagy világtengert képez. Balboa gyanitá, hogy az az a tenger, melyet Kolumbus hiába keresett s melyen Kelet-Indiába juthatni. Már e fölfedezést is nagyfontosságunak tartá.

Elindult tehát a tenger felé.

Sok viszontagság után csakugyan eljutott seregével a Csendes-Oczeán partjaira. Útközben egyszer kelle csak hadakoznia. A hazájukat védő indusokat fegyvereik ropogásával szétszalasztották a katonái.

Az öböl, melyhez legelőször értek a spanyolok, egyik kisebb behajlás volt a panamai nagy öbölben.

Balboa ezt Szt-Mihály öblének nevezte el s igy neveztetik mai napig is. Miután erre néhányat a szomszéd kaczikák közül majd jóval, majd fegyverrel rábirtak eleséget és aranyat szolgáltatni, elszánta magát indus tutajokon az öblöt meghajózni s az ott fekvő szigeteket és az egész partot tüzetesebben átvizsgálni. Az indusok ugyan le akarták arról beszélni, mert az esős évszak éppen kezdődött; ő azonban nem hajtott figyelmeztetésükre, hanem nyolczvan emberével s néhány indussal kilencz nyomorult ladikba szállott és igy kezdett az általa fölfedezett nagy tengeren hajózni.

Még nem messze haladtak s már elegendő okot találtak merészségüket megbánni; egyszerre oly rémitő zivatar támadt és a tenger hullámai oly iszonyu magasságra dagadtak, hogy mindnyájuk élete veszedelemben forgott. Még az indusok is elsápadtak az ijedtségtől; mindazonáltal nem maradtak tunyák, hanem inkább a habok közé ugrottak, a hajókat páronként összekötözendők. Ez által a fölfordulástól megóvattak, mire leirhatlan erőlködés után egy sziklaszigethez értek, hol kiszállottak és a ladikokat, a mennyire lehetett, kikötötték.

Örömük azonban nem tartott sokáig; jött a dagály s a víz az egész szigetet elöntötte. A spanyolok nyakig álltak a vízben, ladikjaik közül sok tönkre ment, az élelmiszerek is megromlottak; nagy nehezen tudtak másnap e szigetről elmenekülni.

A parton meg kelle vívniok ellenséges indus csapatokkal s mikor aztán minden veszélytől megszabadultak a spanyolok, első gondjuk volt tudósitást küldeni a nevezetes tenger felfedezéséről a spanyol királynak, kérve segitséget a fölfedezések folytathatására.

Az udvar nagy örömmel vette a tudósitást és Pedrariast küldte ki sürgősen a dariai kormányzóság átvételére, nemkülönben Balboa letevésére, kire sok volt már a panasz.

Pedrarias 16 nagy hajóval, 1200 katonával s 1500 önkéntes kalandorral érkezett meg szerencsésen s kötött ki Daria partjain.

Mihelyt ezen hatalmas flotta a dariai öbölbe megérkezett, Pedrarias egyik tisztjét a szárazra küldte, Balboának hivatalától való megfosztására és az új kormányzónak megérkezését jelenteni. A tiszt e bajnokot híres tetteihez mért fényben reménylette találni, valamint azt is gondolta, hogy a királyi rendelésnek ellene álland s hatalmát fegyverrel is kivívni merészlendi. Azonban mindkét föltevésében csalatkozott.

Mennyire elcsodálkoztak, a jeles férfiut, kinek gazdagságáról oly nagy képzelettel voltak, durva pamut ködmönyben, éppen oly rossz nadrágban és sikhéj bocskorban találván, a mint éppen néhány indussal tulajdon nyomorult kunyhóját náddal fedé. A követül küldött tiszt alig hihette el, hogy az, kit e rossz öltözetben s alávaló munkánál talált, legyen a híres és vitéz Balboa.

Balboa a királyi határozatnak meghódolt s hatalmáról és méltóságáról azonnal lemondott, mire a gőgös Pedrarias partra szállt. Először is azzal kezdte, hogy Balboa vagyonát s összeharácsolt kincseit lefoglalta a maga számára.

Azután embereinek megengedte a meghódított területen az indusokat tetszésök szerint zsarolni, erőszakkal kirabolni, mi számtalan kellemetlenség kútfurrása lőn; az indusok, a hol csak tehették, gyilkolták a spanyol katonákat s fel-fellázadtak ellenük. Az éghajlat is rendkivül egészségtelen volt, százával hullottak a sárgaláztól és napszúrástól a spanyolok, ugy hogy legtöbben visszakivánkoztak hazájukba. A Balboa által eszközlött telepitéseket a végfeloszlás, a megsemmisülés fenyegette. Sikerült neki a királyt egy megbizott embere által Pedrarias tehetetlensége felől informáltatni, s csakhamar ő lett megint a déli tartományok főkormányzója. Ez Pedrariast bosszura ingerlé, alaptalan vádakra törvény elé állittatta Balboát, s maguk az itélő birák ellenzése daczára kivégeztette.

Pedrarias egyedül maradván, a spanyolok főgyarmatvárosát a Csendes-tenger partjára helyezte, hol az a mai napig is áll, a neve Panama. E várost a múlt század közepén Morgan híres angol rabló a földig leégette, miután előbb kifosztotta; mikor aztán újból kezdték fölépiteni, valamivel odább vetették meg alapját e tekintélyes kereskedői városnak, ott, hol egy kisebbszerü folyó ömlik a tengerbe, s a tenger habjait, mielőtt azok a kikötő partjait érnék, jókora sziget töri meg.